A berlini „Ellenegyetem”

Persze Berlin fantasztikus és izgalmas, azért végső soron mégis tanulni jöttem ide, következzen hát egy poszt arról, hol töltöm a napjaim nagy részét.

Mivel Berlinben két nagy egyetem is van a Humboldt Universität (HU) és a Freie Universität (FU), tavaly alapos töprengésre adott okot, hogy a két hasonló profilú intézmény közül melyiket válasszam, és hosszan kellett győzködnöm magam, hogy ehelyett:

A HU jogi kara az Unter den Lindenen

ezt preferáljam:

Az FU Történelmi Intézete a világ vége után kettővel

Megnéztem egy csomó mutatót, ami a legtöbb ember szerint hülyeség (ranglisták, külföldi diákok aránya, diákok elégedettsége, az egyetem nemzetközi kapcsolatai), és végül a Freie Universität ajánlatát fogadtam el.

Eleinte itt lakott az egész egyetem

               
A Humboldt egyetem a régebbi, bár az sem egy kifejezetten öreg darab, a porosz udvar nem lelkesedett egy berlini egyetemért, ahhoz előbb a napóleoni háborúknak kellett eljönnie, hogy 1810-ben megreformálják az oktatást és megalakulhasson az intézmény.  Az FU sokkal fiatalabb, 1948-ban alapították diákok és professzorok közösen, amikor a szovjet szektorba került Humboldt egyetemen teljesen átvette a hatalmat a megszállók ideológiája és megjelentek azok a kötelező tárgyak, amiket mi is ismerünk Magyarországról. Kellett tehát egy új hely, ahol a tanítás politikai korlátozások nélkül folyhatott, ez lett a Freie Universität, azaz Szabad Egyetem, tehát ideológiától mentes.

               
A kezdet igen nehézkes volt, a háború utáni újjáépítések közepette, minden forrás hiányában, az első szemeszterekben az tudott leülni, aki hozott otthonról széket (és ez ma sem sokkal jobb…). De hamarosan a nyugat-berlini politika felkarolta magának az egyetemet, elkészültek az új tervek: alapítsuk meg itt a német Oxfordot!

A metrótól (ami itt hév) a könyvtár felé

A hely, Dahlem éppen megfelelő volt, a nyugodt, külvárosi övezetben elég tér állt rendelkezésre ahhoz, hogy gombamód szaporodhassanak a modern szürke blokkokba telepített intézetek.

Itt avatja II. Vilmos a magáról elnevezett Intézetet

Ráadásul nem is volt mind előzmény nélkül, itt már a századforduló óta több kutatóközpont működött, például a Kaiser-Wilhelm-Institut, amit ugyan nácitlanítani kellett (a háború alatt itt zajlottak az atomkísérletek, meg az eugenikai kutatások is), de utána be lehetett kapcsolni az egyetembe, ahogy a Nobel-díjas tömeggyilkos nevét még mindig viselő Frit-Haber-Institutot is, ahol ma kémiai kutatások zajlanak.

               
Az FU számomra kicsit olyan, mintha két párhuzamos dimenziója lenne, egyfelől ez az Ellenegyetem, amit a lelkes diákok és professzorok hoztak létre, ahol akármi történik tüntetés van, ahol el lehet foglalni az egyetemet és elnevezni a Történelmi Fakultást egy kalózról (ez megtörtént). Másfelől ez egy kutató központ, ahova olyan mérhetetlen mennyiségű pénzt pumpáltak mind az amerikaiak (ezért van Henry Ford épület és Benjamin Franklin Klinika meg J.F.K Intézet), mind a németek, hogy évtizedek alatt fel tudott kapaszkodni az élvonalba.  Ennek következményeként a hangsúly erőteljesen billen a kutatás felé, olyannyira, hogy megteheti azt a „Bevezetés a politikatudományba” órát tartó professzorasszony, hogy közli, akkor most leszünk szívesek nem zaklatni őt a kérdéseinkkel, mert zavarjuk a munkájában.

A Henry-Ford-Bau, itt vannak a legkényelmesebb székek az előadóban

                A helyzetet tovább árnyalja, hogy idén indokolatlanul sok elsőst vettek fel (törire biztosan, a többit nem tudom), és áldatlan állapotok uralkodnak az előadásokon, de még a szeminárumokon is. Volt szerencsém egy hátsólépcső aljáról végighallgatni az első „Bevezetés a Középkorba” előadást, úgy, hogy az előttem ülőkön kívül semmit, sem láttam, hát… nem volt vicces. Az ehhez tartozó szemináriumon (ami ugye elvileg kisebb csoportban zajlik), volt vagy ötven ember, ebből harminc leült, a többi a fal mellett kuporgott. Most elvileg persze indítanak új órákat, de egyelőre még csak kavarodások vannak, én meg buzgón remélem, hogy sokan szeretnek majd ellógni és akkor több hely lesz. (És szerencsére tudom, hogy a felsőbb évfolyamokon már nem ez a helyzet.)

Mindenesetre, még félig kívülről nézve, egy nagyon izgalmas játszótérnek tűnik az egész, és kíváncsian várom mi lesz ebből a három évből. Amúgy is, a múlt héten még szivárványt is láttam:

(Update: mióta megírtam ezt a posztot megoldódni látszanak a dolgok, lezsíroztam egy évfolyamtársammal, hogy foglal nekem helyet az előadásra, és indítottak további szemináriumokat.)

Berlinről

Az már tavaly, turistaként is feltűnt, hogy Berlin egészen más léptékű, mint Budapest.  Nincs itt semmi elaprózva, minden hatalmas, elegánsan túl nagy, az utak szélesek, a terek beláthatatlanok. Berlin még Budapestnél is rohamosabban fejlődött a 19. század második felében, a lakossága 1860-tól húszévente megduplázódott, a 20-as évekre már több mint 4 milliós város volt. Ehhez képest most „csak” 3.4 millióan laknak itt, de a terek megmaradtak.  Egyszóval hiába hiányzik Budapest meg a palota negyed, le vagyok nyűgözve.

A turistás bejáráson kívül hajókáztam a Spreen is, ezt az egyetem szervezte (kedves tőlük). Az idegenvezetés szerint Berlinben több vízfelület van mint Velencében és Amszterdamban összesen, ami lehet, hogy igaz, ha a környező tavak is beszámítanak, de azért nem ez határozza meg a város arculatát. De jól körbe lehetett nézni, és újra rácsodálkozhattam, hogy ez:

és ez:

is Berlin. Sosem gondoltam volna, de egyre jobban tetszenek ezek furcsa üveg-gigászok. (Berlint is jól szétlőtték a háborúban, úgyhogy volt hova felhúzni ilyeneket.)

Amiket a fenti képeken láttok az persze nem az, ahol én mindennap sétálgatni fogok, egy viszonylag nyugis környéken lakom Neuköllnben, 20-as évekbeli tömbházban (UNESCO világörökség része, de annyira azért nem gyönyörű, inkább várostervezésileg jelentős).  Szép a szobám és elég nagy, viszont németesen nagyon hideg van az egész lakásban, ehhez még hozzá kell szoknom.

A másik főszíntér, a Freie Universität (FU) pedig egy Dahlem nevű külvárosban van (túl előkelő helyen ahhoz, hogy értelmezhető áron ott lakhassak).  A campus területe hatalmas, több, mint három metrómegállónyi  helyen vannak szétszórva az épületek lakóházak (villák) között. Ötvenes, hatvanas évekbeli tömbök, viszont cserébe minden nyugis és zöld, és ahogy a nyitóelőadáson eldicsekedtek nekünk, itt van a világ egyik legnagyobb egybefüggő Wi-fi zónája.

Elég messze lakom az egyetemtől, reggel egy órát metrózok, de mivel itt nincsenek irdatlanul magas és meredek mozgólépcsők, eléggé élvezem. És hiába U-bahn (tehát földalatti), a szerelvények önkényesen mennek föld alatt, árokban, viadukton, így sokszor még nézelődni is lehet róluk. Egyébként 9 metróvonal van és még egy kupacnyi S-bahn (ez olyan hév-szerű), ezekkel praktikusan eddig mindenhova eljutottam, meg sem szoktam nézni, hogy a buszok, meg a villamosok hogyan közlekednek.  Van egész szemeszterre érvényes diákbérletem, úgyhogy gyakorlatilag oda megyek, ahova akarok, egészen Potsdamig, és viszonylag későig jár minden (pénteken és szombaton éjjel-nappal). Bár azért éjjelente itt is előbújnak furcsa alakok, elég nagy a nyüzsgés, még későn is, úgyhogy kevésbé paráztam itt hazajönni, mint otthon a hetesen.

                Talán egyszer majd összeszedem a bátorságom és egy ilyen helyre is elmegyek:

                Ezt is a hajóról láttam, nálunk romkocsmák vannak, itt meg rompartok. Amúgy a lepattant csöves style illetve design itt nagyon fut, minden második ember úgy néz ki (az egyetemen is), mintha most ráncigálták volna ki egy kukából, kopott cipő (illetve, most októberben még egyszerre van jelen a flip-flop illetve a térdig érő bakancs), szakadt köntös, koszos vászonszatyor.

                Mindent összevetve, nagyon tetszik, hogy új vagyok itt, izgalmas mindenre rácsodálkozni.

Kedves Mindenki!

Ezennel elindítom a blogot, elsősorban a füstbe ment „Halle-ból jelentem” terv emlékére.  Arra gondoltam, majd ide leírogatom, hogy mi történik velem, ti meg, ha eszetekbe jutok utánam nézhettek.